|
Megérkezett a WinPWN újabb verziója. Sajnos ez még csak béta, de láttunk már béta programokat jól futni. Adig nem akartam írni amíg nem próbáltam ki. Az áldozat az a bizonyos “Narancssárga” 3G lett. Ami ugye AT&T függő.
Ez a verzió sem tudja természetesen függetleníteni a 3G-t és a jailbreak illetve az aktiválás már nem újdonság még a 2.0.2-ön sem. De akkor mit nyújt nekünk az új verzió azon kívül, hogy szép? Nos ez első dolgom az volt, hogy visszapakoltam a telefonra egy gyári 2.0.2 rendszert, a modem ugye függő, így azzal nem volt mit csinálni. Eddig a 2.0.2 rendszeren nem mentek a törőkártyák (turboSIM, I-SmartPhone, Stb.) lássuk most megy-e. Bár erre nem sok esély van. És nem is tudja a program a régi módszereket használja új köntsben. Azt mindjárt észre lehet venni, hogy a Pwnage Tool mintájára faragták át a kinézetet és a kezelést. Csinálhatjuk Gyors (egyszerű), vagy Bővített módban. Ami viszont nem változott, hogy a Custom módban most is egy Custom firmware-t kell csinálnunk a telefon töréséhez. Visont beletették a QuickPWN funkciót is. A programot telepíteni kell a számítógépre, mint az eddigi verziókat. Ha valakinek nem indulna el próbálja meg a NET 2.0 keretrendszert letölteni a Microsoft oldaláról. Az első elinduláskor a bal felső sarokban lévő Restart gombra lettem figyelmes. Ez nem a telefont indítja újra, hanem a műveletet. Tehát minden visszaáll az eredeti felállásba és visszakapod a kezdőképernyőt.
A jobb felső menüben tudod kiválasztani a QuickPWN vagy az Custom módot. Mellette bekapcsolhatod az Expert ablakot ami az aktuális állapotot mutatja, szövegesen. Megint mellette pedig egy help található. Ha választani akarsz a törés módjáról nyomd meg a Custom/QuickPWN gombot.
QuickPWN mód: A választógomb álljon úgy hogy a villámot mutassa. Nyomd meg a telefonodnak megfelelő készüléket. Válaszd ki a telefonodon jelenleg futó Firmware verziót. (2.0 - 2.0.1 - 2.0.2) Majd kiválaszthatod az egyedi logót. Az ablak közepén választhatsz, hogy a gépeden keresel képet, vagy az interneten. A program megkér, hogy csatlakoztasd a számítógéphez a telefont majd kapcsold ki. Ezután nyomd le zöldet. Egy kicsit dolgozik, majd egy üzenetet kapsz, hogy minden rendben lezajlott és a továbblépéshez nyomd meg az OK gombot. Most jön a mindenkinek annyira kedves DFU módba helyezés. Csak követned kell az utasításokat, illetve a telefonon beszínezi, hogy éppen mit kell nyomni. Ha elrontottad kezdheted elölről. Ha sikerül már meg is kezdi az Aktiválást és a jailbreak elkészítését. A folyamat végén megkér, hogy várj egy kicsit amíg a telefon újraindul.
És már örülhetsz is! Custom mód:
A választógomb álljon úgy hogy az ananászt mutassa. Nyomd meg a telefonodnak megfelelő készüléket.
Válaszd ki a telefonodon jelenleg futó Firmware verziót. (2.0 - 2.0.1 - 2.0.2)
Most megkérdezi, hogy aktiválja-e a készüléket. Ha T-Mobile os előfizető vagy akkor NE!!
Ezután megkérdezi, hogy a Youtube legyen-e aktiválva. Ha T-Mobile os előfizető vagy akkor NE!!
A következő kérdés, hogy akarod-e a Cydia és az Installer 4 telepítését. Persze, hogy akarom.
Ezután pedig megkérdi, hogy át akarod-e méretezni az elsődleges partíciót, ezt mindenkinek ajánlom. Akinek 16GB-os telefonja van az nyugodtan felhúzhatja 1,5-2GB-ig. Akinek csak 8-as az is húzza fel 800MB körülire. Később meghálálja a készülék.
Mielőtt beállíthatnád a partíció méretét, választhatsz az adat-visszaállítás ügyében. Ez általában nem kell. És dönthetsz még az egyedi logóról is. És csak ezután állíthatod, be a partíció méretét. Majd választhatod ki az egyedi logót. Az ablak közepén választhatsz, hogy a gépeden keresel képet, vagy az interneten. Ezután villog és kattog, majd megkérdi, hova szeretnéd menteni a Custom Firmware-t. Beállítod és már faragja is a beállított adatokkal a rendszerfájlt. Ha elkészül a rendszer a program megkér, hogy csatlakoztasd a számítógéphez a telefont majd kapcsold ki. Ezután nyomd le zöldet. Most jön a mindenkinek annyira kedves DFU módba helyezés. Csak követned kell az utasításokat, illetve a telefonon beszínezi, hogy éppen mit kell nyomni. Ha elrontottad kezdheted elölről. Ezután indítsd el az iTunes-t mert a WinPwn bezárta, és Shift gomb megnyomása mellett kattints a Restore gombra. Válaszd ki a most készített Firmware fájlt és kész is vagy. Amire szükséged lesz: WinPWN 2.5 Frimware fájlok. BootLoader fájlok. 





|
Megjelent a Quickpwn 2.2. Tehát telepíthető a az új firmware.
Ezen a linken elérhető: http://www.quickpwn.com/2008/11/quickpwn-22-jailbreak-download-windows.html
Hajrá mindenki.
Immáron egy kerek hete birtoklok egy fekete 16gb-os 3g Iphone-t. Örülünk!:-) A váltás oka az volt hogy sikerült a t-mobile-nál nem egész 7mb-ot netto 3500ft-ért össze neteznem edge-n keresztül. Bele se merek gondolni, hogy hogyan fog kinézni az e havi számlám, de hát ez van. Túlélem. Szóval jött ez a hirtelen váltás és azóta én is bepróbálkoztam ezzel a progival. Jelentem katasztrófális az egész. Az ugye hadján hogy a quickpwn-al nem lehet csak custom logókkal izzítani,mert hát egész mókás az a Steve Jobs-os karikatúra. Na de ami ezután történt, az katasztrófa! Nem működött a youtube, belassúlt tőle a teló és még az itunes is kitiltott a p-be. Szóval azt hiszem erre még várnunk kell kedves iphone rajongó barátaim. Amúgy meg szerintem egész korrekt ajánlata van a t-mobile-nak úgy hogy szerintem felesleges horribilis összegeket leszúrkólni egy kártyafüggetlen iphone3g-ért, hiszen semmi másban nem különbözik azon kívűl hogy bármilyen szolgáltató simkártyáját berakhatjuk. Nem nagyon vannak erre megfelelő díjszabások a t-mobile-on kívül, plusz hát ugye a független se 100%-ban független mert azt is meg kell buherálni hogy külső cuccokat is lehessen rá pakolni. Ja! És a t-pot-os elérésről ne is beszéljünk ugyebár, hisz jelen állapotban csak a multimédiás könyvtárakban turkálhatunk vele. Azt hiszem ezeknek a remek alkalmazásoknak még csiszolódniuk kell.
Összegezve a tapasztalataimat:
1 --- a gyári 1.1.4.: ez a verzió remekül működött (mielőtt kitaláltam, hogy nekem újabb kell)
2 --- 2.0.2 + installer 4 + Cydia: a telefon a Cydia mindennemű használata nélkül borult össze az installer 4-től...teljesen. Lefagyott már 3-4 source regisztrálása után, mert megállás nélkül frissített a Task menüben.
3 --- 2.0 + Cydia: Látszatra minden tuti volt. Először. Telepítettem rá AppStore-os progikat (működnek is) meg a Cydiából ezt-azt. Aztán észrevettem, hogy kurva lassú a telefon, és pl nem indul el a mail-em. Amúgy a telefon használható, de...ez sem kell.
4 --- Megy vissza rá a jó öreg 1.1.4 amennyiben valaki nem árulja el, hogy miért lassul be a telóm, és miért nem megy a mail-em.
Oda jutottam, ahonnan elidultam. Ma már - látva hogy egyáltalán nem olyan jó ez a 2.0 feletti verzió a "tartozékaival" egyetemben (najó...a 2.0.1 eddig még kimaradt a szórásból :) ), mint amilyennek gondolja mindenki - a fene sem szedné le az 1.1.4-et. :D
Még uj vagyok iPhone téren és lenne pár kérdésem.
First-of-All
T-mobile nál vettem egy 16gb os iPhone-t és megszeretném csinalni winpwn 2.5 el a telot.
NAh most amikor letoltottem a winpwn 2.5 betat elinditom egybol frissiti magat! Ez szukseges hozza vagy meg se fordoljon a fejemben h frissitsem a winpwnt?
A masik par dolog h a telot felfrissitettem 2.0.2 es verziora
baj?:D a 3.
"Most megkérdezi, hogy aktiválja-e a készüléket. Ha T-Mobile os előfizető vagy akkor NE!!
Ezután megkérdezi, hogy a Youtube legyen-e aktiválva. Ha T-Mobile os előfizető vagy akkor NE!!
A következő kérdés, hogy akarod-e a Cydia és az Installer 4 telepítését. Persze, hogy akarom."
Ezekkel a beállításokkal megcsinalom akkor fog menni a 3g és a youtube?
Ja igen! Fontos, hogy mielőtt nekikezdesz, nyomj előtte is egy szinkronizálást! ;)
Én az iClarified alapján csináltam végig többször is műveletet tegnap előtt, először 2.0.2 + installer 4 + Cydia, de totál összeborult a telóm (ahogy más fórumokon olvastam, mások is így jártak), így jobbnak láttam downgrade-elni 2.0-ra, és installer 4 NÉLKÜL, csak Cydiával) Azótam már boldogan játszom az AppStore-ból letöltött progikal. :)
Az installer 4-et aki teheti, szerintem hagyja ki. Még tényleg nagyon béta.
Nekem is volt, de mikor már az ősszes hiányzó BL a könyvtárba került, néhány restartból egyszer végigment. Nekem ilyen elegáns MAC megoldás nem jutott..
Áttetem a custom IPSW-t egy MacBookra és ott iTunest indítottam, telót DFUba raktam, alt+RESTORE és kész. Én egy 2G-t frissítettem 2.0-ról.
upc
Már többször végig csináltam a folyamatot, de a végén a congratulations ablaknál végig megy a zöld csík és megáll minden. Nem fagy ki, mert tudok lapozni a terminál ablakban és a tovább gomb is villog, ha rákattintok, de semmi több.
Már azt is kipróbáltam, hogy ilyenkor iTunes indul és restore, de 1601 es hibával áll le.
Van tippetek?
preparing iphone..........végigmegy a folyamatjelző és ott megáll...
tegnap megvolt a jailbreak az új 3G-s telómon. egy havernál csináltuk, utána látta az itunes, raktunk rá progikat is.
haza hoztam a telefont, rádugom gépre, de az itunes hibaüzenetet dob és nem látja a telefont...
mi lehet a megoldás?
más...4 progit raktunk rá. 2 itunes-ról letöltve, ingyenes stuffok, de nem indulnak el. kis töltés után visszadob menübe. a máshonnan letöltött programok mennek rendesen.
ez normális dolog, vagy nem stimmel valami ezzel sem? :S
Segítség kéne :)
Mi a fenéért van az, hogy én is kipróbáltam progit és amióta ezzel volt meg jailbreak, nemed az itunes tört progikat felrakni??? Már agybajt kapok tőle :) Pedig most is úgy csináltam, hogy 1 free és utána a tört. Mit lehet ilyenkor tenni? Pls segítsetek.
Érdekesen nézne ki a boltban a sor. :-)
Tudom valahogy a mostani T-mobile -os 2.0 firmwareval működő jailbrakelt készülékemet úgy frissiteni hogy a feltelepített programok, telefonszámok, stb megmaradjanak? Hanem akkor ezeket hogy tudom menteni, érdemes -e visszatölteni?